Megérkezni a Machu Picchuhoz

Aguas Calientes a Machu Picchu romjaitól mindössze hat kilométerre fekszik az Urubamba folyó partján 2000 méter magasan, hegyekkel körbevéve. Hívják még Machu Picchu falunak is, bár ezt a nevet szinte senki nem használja. Ide érkeztünk meg Julióval egy hosszú út után, és ez volt az utolsó állomás a Machu Picchu előtt.

Sose tervezz Dél-Amerikában! - versenyfutás a Machu Picchuhoz

Egy argentin ismerősömtől kaptam tanácsul útravalónak, hogy Dél-Amerikában ne tervezzek meg előre semmit. Bölcsen azt mondta, hogy míg mi európaiak az utazás előtt mindent le akarunk foglalni, addig a latin kontinensen mindent akkor és ott, a helyzet alapján kell kigondolni. Az európai zsigerek persze nem hagytak nyugodni, és bár egyénileg szerveztem meg az utat a Machu Picchura, azért már jó előre le volt foglalva a vonatjegyem és a belépőm a nemzeti parkba adott napra.

Cusco: inkák, romok, tengerimalacok

A két borongós limai nap után alig vártam, hogy láthassam a napot. Gépem hajnalban szállt fel Limából, és a napfelkeltét már a felhők felett nézhettem végig. Az Andok csúcsai felett repültünk Cusco felé, ahol állítólag Limával ellentétben egész évben süt a nap, és ahova évente átlagosan kétmillió turista érkezik a Machu Picchu meghódítására. Köztük velem.
 

Guacamole - avokádó krém

A guacamole (ejtsd: gvakamole) egy avokádóból készült pikáns, mexikói krém, mely nagyon gyorsan megvan, és szuper mártogatós étel összejövetelekre.

Guacamolét az aztékok fogyasztották már a 16. században. A név az āhuacamolli szóból ered, mely szó szerint avokádó krémet jelent. Először egy baráti összejövetelen találkoztam vele, és minden neveltetést félretéve, szinte felfaltam. Akkor a házigazdától elkértem a receptet, amit most ki is próbáltam.