Mikor kijöttem Argentínába mindenki azt mondta, hogy munka van. Aztán elkezdtem keresni, és szépen-lassan belefutottam mindenféle interjúkba, miközben megtapasztaltam az argentinok egyik vitathatatlan erényet: a kendőzetlen megkülönböztetést. Hogy ez jó, vagy rossz tulajdonság-e, az a körülményektől függ, amit most meg is írok.
Munka van. De van diszkrimináció is. Amit megközelíthetünk abból a szögből is, hogy itt legalább nem képmutatóak, hanem kerek-perec megmondják, hogy kit keresnek. Vagy kit nem. Munkaügyis vagy recepciós munkára nőket, csoport- vagy projektvezetőnek férfit. Az életkor lehetőleg legyen 23 és 30 év között, legyünk firss diplomásak, mert akkor nincsenek nagy fizetési igényeink, de azért legyen már legalább 1-3 év tapasztalatunk az adott területen. Ezzel a lendülettel kezdtem neki a munkakeresésnek Buenos Airesben!
A munkakeresés
Első lépés volt feltérképezni a munkakeresői oldalakat. Oda ugyanis elég feltölteni egyszer az önéletrajzot, utána már csak meg kell keresni a pozíciókat, rákattintani a jelentkezés gombra, és már ment is a feltöltött önéletrajzunk a cégnek. A legismertebb oldalak:
ZonaJobs - ez talán a legismertebb és legtöbbet használt.
Bumeran - itt még azt is látni, ha a munkaadó megnézte az önéletrajzunkat.
Clarín - a Clarín újság munkakereső oldala, szintén ismert.
Craiglist - javarészt angol nyelvtudást igénylő pozíciók közül lehet szemezgetni, de azért sok köztük a gyanús hirdetés is.
Ezután jön az a fáradalmas munka, hogy fel kell térképezni a Buenos Airesben székelő nagyvállalatokat, és mindegyiknek az oldalára egyenként feltölteni az önéletrajzot. Hogy miért nagy cégekkel kell próbálkozni? Ahhoz, hogy Argentínában egy cég külföldi munkavállalót foglalkoztathasson, regisztráltatnia kell magát a Belügyminisztériumban, ami nem csak hosszadalmas papírmunka, de költséggel is jár. Ezért ezt csak a nagyobb cégek engedhetik meg maguknak. Kis, helyi cégek tehát kizárva. A nemzetközi cégekhez feltöltött önéletrajzok mellett bevetettem más technikákat is, hogy minél több postaládában ott csilingeljen a nevem.
A nagy számok törvénye miatt érdemes minél több helyre beadni az önéletrajzunkat, hiszen turistaként 90 napot tartózkodhatunk az országban, ezért nem árt három hónapon belül munkát találni. Ha elkezdtünk pályázni, akkor következik a várakozás, hogy behívjanak interjúra. Először is, a cégek jellemzően sosem jelentkeznek, ha elutasítanak. Ezért ha megcsörren a telefon, szinte biztosak lehetünk benne, hogy ebből interjú lesz.
A kedvencem az volt, hogy mikor megcsörrent a várva-várt telefon, hogy behívjanak interjúra, akkor annyi történt, hogy az illető bemutatkozott és megkérdezte, hogy holnap tudnék-e menni interjúra. De hogy mégis melyik cégtől kerestek és mi annak a pozíciónak a neve, amiben másnap megmérettetek, arról egy bödüs szó nem hangzott el, nemhogy még elküldjék a pozíció leírását emailben. Megpróbáltam rákérdezni, de teljesen érthetetlennek tartották ezt a kérdést, és amúgy is rettenetesen sietősnek tűntek, én pedig nem szerettem volna lerombolni a rólam keltett első benyomást. Úgyhogy a cím birtokában esténként lázasan kutattam a neten, hogy melyik cégről lehet szó, próbálva eljutni a pozíció leírásáig, de sokszor előfordult az is, hogy teljes homályban mentem másnap interjúzni. Egyszer be is találtak ezzel a tipikus kérdéssel, miszerint "Mit olvasott a pozícióról?" Képszakadás.
Az interju
Első interjúmra már az első héten sor került. Ráadásul a központban, egy patinás épületben. Már szemeim előtt láttam, ahogy reggelente a frakkba öltözött portás nyit nekem ajtót és kedvesen üdvözöl. Aztán miután az interjúztató biztosított arról, hogy ők bizony foglalkoztathatnak külföldieket, feltettem a kérdést, hogy regisztrálva vannak-e a Belügyminisztériumban, mire értetlenül nézett rám, és mondta, hogy utánanéz és mindenképpen visszaszól. Itt ébredtem fel a portásos, ajtónyitós álmomból. Azért még elküldtem neki egy erre szakosodott jogász elérhetőségét, de többet nem hallotam felőlük. Tanulság 1: Nem hívnak vissza. Tanulság 2: Ha behívnak interjúra, az első kérdés az legyen, hogy a cég regisztrálva van-e.
Ezután már rendre csak olyan cégekhez mentem interjúzni, amelyek még a telefonban biztosítottak arról, hogy regisztrálva vannak. Következő interjúim sikere viszont rendre más miatt hiúsult meg. Először egy sales-es melóra hívtak be az angolom miatt, de egyikünk sem volt elragadtatva a másiktól. Itt legalább kaptam elutasító levelet. Mikor azonban egy-egy munkáltató megkérdezte tőlem, hogy jelentkeztem-e más cégekhez is - mégis mit gondolnak, hogy csak hozzájuk adtam be az önéletrajzomat és egész nap az ő telefonjukat várom, miközben ketyeg a turista vízumom? - lesütött szemmel rebegtem nekik, hogy jelentkeztem én, de hogy hol tart a többi céggel a kiválasztásom, arról halvány lila gőzöm sincs, mert még egy elutasító levelet sem kaptam tőlük. Tanulság 3: Attól, hogy jelentkezel egy pozícióra és még interjún is voltál, az nem jelenti azt, hogy kapsz elutasító levelet. Ha nem jelentkeznek többet az életben, lehet egy tipped.
Volt egy pozíció, ahol már a sokadik rostán is átjutottam, és végre sor került a személyes interjúra. Ráadásul a cégnél is volt ismerősöm. Mikor bementem kiderült, hogy nem a munkaadó interjúztatott, hanem az ő beosztottja, az én jövendőbeli csoporttársam. Már ez is bizarrul hangzott, hogy ő döntene felőlem, de mikor feltette azt a kérdést, hogy mennyire zavarna engem az, ha a főnököm nő lenne, akkor már meglehetősen furcsán néztem rá, és elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon miért ez volt az interjú szinte egyetlen, a személyiségemet boncolgató kérdése. Tanulság 4: Diszkrimináció nem csak a férfiaktól érhet.
Volt egy eset, amikor szintén nem tudtam, hogy milyen interjúra megyek, és azt sem, hogy melyik céghez. Aztán kiderült, hogy egy toborzó cég hívott be magához, hogy megkérdezzen egyetlen dolgot az önéletrajzomból. A toborzó is érezte, hogy elrángatni egy interjúra egy kérdés miatt nem volt túl kedves dolog, ezért megpróbált tanácsokkal ellátni a pályázással kapcsolatban. Az egyik, és leghasznosabb tanács az volt, hogy bár hiába beszélek angolul, ne próbálkozzam olyan nagy cégeknél, amelyek csak argentinokat foglalkoztatnak, tehát nem nemzetköziek, mert nehezen tudnék beilleszkedni a cég kultúrájába. Tanulság 5: Ha lehet választani, próbálkozzunk nemzetközi cégekkel.
Egyik utolsó interjúm egy érdekes találkozás volt. Itt is egynapos határidővel, másnapra hívtak be a belvárosba, a csúcsforgalom kellős-közepén, kora délutánra. Másfél órát buszoztam 40 fokos hőségben, ünneplőben, reményekkel. Megérkeztem, az interjúztató egy percben nagy általánosságban beszélt a pozícióról, hogy "majd kell projekten dolgoznod, és majd fogsz sok emberrel találkozni", éppen annyira, hogy sokkal okosabb nem lettem. Aztán elővette az önéletrajzomat, láthatóan életében először olvasta, feltett ügyesen vezetett kérdéseket, miszerint "Ahogy látom, akkor ennél a cégnél dolgoztál, igaz?" Én pedig öt percig igennel és nemmel válaszoltam. Majd megkérdezte, hogy van-e kérdésem, és negyed óra múlva elbúcsúztunk, én pedig újabb másfél órára a csúcsforgalomba vetettem magam. Tanulság 6: Argentínában is vannak inkompetens interjúztatók.
Egyszer interjúztam egy toborzó cégnél is. Kíváncsi voltam, hogy mennyire lesznek ők profik. Itt az interjúztatót érdekelte a véleményem, és én elmondtam neki, hogy miben más az interjúztatás itt, mint amit Magyarországon tapasztaltam. Talán sok újdonságot hallott, talán a tanulságaimat ő is levonta magának, mindenesetre a pozíciót végül visszautasítottam, mert minden jó, ha a vége jó, egy másik, és nagyon szimpatikus cég ajánlott nekem munkát, amit nagy örömmel, és a turista vízumom lejárta előtt két nappal, fellélegezve elfogadtam.
Az önéletrajzról a következő cikkben írok.
Az önéletrajzról a következő cikkben írok.
