Szombat éjjel sikeresen megérkeztem
Buenos Airesbe röpke 24 órás út után. Imádom ezeket az utakat, mert mindig történik
velem valami. Sőt, egynapnyi út dög unalmas lenne, ha nem történne semmi.
Úgyhogy először essék pár szó a Budapest és Buenos Aires közötti repülőútról.
Utam hajnali 6kor indult
Budapestről Lisszabonba. Picit nehezen kezdődött, mert korán volt és álmos
voltam. A lelkesedésemen az sem segített, mikor közölték velem, hogy a
narancslé elfogyott és válasszak mást a menühöz. Mindegy. Azonban, mikor a szomszédomtól
is megtagadták a bort – amire felszállás óta izgatottan készült -, nála
elszakadt a cérna és a légitársaság szidalmazásában tört ki. Úgyhogy én inkább
visszaaludtam. Csak akkor kezdtem magamhoz térni, mikor már a második kört
róttuk Lisszabon felett leszállási engedélyre várva. Míg szomszédom azon
izgult, hogy marad-e elég kerozin a gépben, én azért drukkoltam, hogy elérjem a
Sao Paolo-i csatlakozást, amire mindössze 15 percem volt, amennyiben sikerül
időben leszállni.
Végre leszálltunk Lisszabonban,
és természetesen a Sao Paolo-i gép a terminál túlsó végéből indult. A képernyőn
azt írták, hogy 13 perc az út a kapuig, amit futva sikerült 5 percre
csökkentenem. Kicsit kimelegedve, de elértem a gépet. Megkönnyebbülve zuhantam
be az ülésembe. Csak ekkor vettem észre, hogy nincs képernyő az üléstámlán. 10
órás útra voltam ítélve filmek és a reptéren leadott könyvem nélkül. Mi a fenét lehet csinálni egy gépen 10
órán át, ha nincsenek filmek? Egy opció maradt, az alvás. Ekkor viszont „örömmel”
vettem észre, hogy az ülésemen a gomb, amivel az üléstámlát fekvő helyzetbe
lehet dönteni, hiányzik. Szuper! A következő 5 percben mozgósítottam a
légikísérőket,- akik a portugálon kívül nem beszéltek semmilyen nyelvet és
velem is ezt erőltették,- míg végre találtak nekem egy működő ülést.
A 10 órás útra szerintem sikerült
a legjobb szomszédokat összeszednem. Egy chilei srácot, aki svájci órákkal
kereskedik, és egyöntetűen állítottuk, hogy Antofagasta Chile legrondább
városa. Másik oldalamon pedig egy ismeretlen eredetű férfi ült, aki
végighorkolta a 10 órát. A chilei először azt hitte, hogy belőlem jön ez a
hang. További történések, hogy találtam egy iPhone-t a
mosdóban, amit leadtam a személyzetnek. Továbbá a chilei sráccal megkíséreltünk
alkoholhoz jutni, hogy el tudjunk aludni, de itt is megtagadták a bort.
Sao Paolo és Buenos Aires között
a 3,5 óra már szinte elröpült, leszámítva azt a fél órát, amikor légörvénybe
kerültünk és én megint majdnem szívinfarktust kaptam. Szerencsére a mellettem
ülő idős pár kitalálta, hogy akkor ők Sudokuzni fognak, így elterelték a
figyelmemet. Helyi idő szerint este 10re érkeztem meg, ami otthoni idő szerint
hajnali 2 óra. Meglehetősen fáradt voltam, úgyhogy egy gyors zuhany után már
estem is be az ágyba és kisebb megszakításokkal majdnem 2 napig csak aludtam… A
következő napokról később írok, akkor már remélhetőleg fényképekkel
illusztrálva :)
Iratkozz fel a Hétmérföldes Utazás legfrissebb bejegyzéseire Emailen
Iratkozz fel a friss bejegyzésekre olvasóprogramon keresztül