A munkavállalói vízum lépésről-lépésre: Hatóságok (2. rész)

Ha az előző részben nem aludtatok el a sok papírmunka olvasása közben, akkor itt egy pörgősebb rész, ahol ezeknek a hímestojásként őrzött papíroknak az útját mutatom be. Pörgős volt azért is, mert a papírok beadásának napján csupán két nap választott el attól, hogy lejárjon az argentin erkölcsi bizonyítványom, és csupán négy nap, hogy lejárjon a turista vízumom. Ha nem sikerül beadnom a papírokat, hétvégén mehetek Uruguayba, hogy aztán Argentínába újra belépve megint 90 napig tartózkodhassak az országban. Uruguay azonban sokkal drágább, ezért nem hiányzott egy kényszer út. Így egy szerda délután, kezemben teljesnek papírcsokrommal besétáltam a Bevándorlási Hivatalba.

1. rész: Bevándorlási Hivatal

A munkavállalói vízum, és ezzel az ideiglenes tartózkodási engedély igényléséhez a Nemzeti Bevándorlási Hivatal honlapján kell időpontot kérni, majd a megadott napon kell megjelenni. Az épület megtalálása külön kihívást jelent. Egyrészt, mert a kikötőben van, talán mert száz éve még onnan jött a legtöbb bevándorló, es azóta nem sikerült átrakni. Másrészt, mert oda úttalan-utakon, rakományt szállító kamionok között szlalomozva lehet eljutni. A zebrát vagy a járdát csak a szerencsések találják meg. Egy sárga épületet kellett keresnem, de hiába kerestem magas, sárga toronyházat remélve, hogy hátha kitűnik a dokkok közül, az épület egy alacsony terem volt, amit körben fák védenek attól, hogy a sárga szín véletlenül se látszódjon ki.

- Megvan minden iratom. - mondtam az ügyintézőnek, akitől egy kis ablakon keresztül érdeklődtem, hogy hova álljak, hol kezdjek.
- Biztosan minden megvan? - kérdezte ő. - Mindenki ezt mondja, aztán kiderül, hogy hiányzik valami. - majd szépen sorban elkérte a papírjaimat. - A lakcím igazolás lejárt.
- Micsoda? De hiszen szeptember óta ugyanott lakom. - mondtam rémülten.

Így folyatódott két napos történetem a Bevándorlási Hivatallal. Másnap már az új papírral tértem vissza, újabb reményekkel. Nem-Mercosuros bevándorlóként gyorsan ment minden, fél óra alatt beadtam minden papírt, és megkaptam a residencia precariát (feltételes tartózkodási engedélyt).


2. rész: ANSES 

Ezzel a residencia precariával és az útlevelemmel, valamint ezek fénymásolatával (üdvüzlet a sarki fénymásoló bácsinak!) másnap kora reggel külön időpont kérése nélkül elmentem a lakhelyemhez legközelebbi ANSES (Nemzeti Társadalombiztosítási Hivatal) ügyfélszolgálatára, hogy megigényeljem a CUIL-t (adószámot). Ez is gyorsan megvolt, és végre semmibe sem került.


3. rész: Munkáltató

A CUIL-t ezután elküldtem a munkáltató cégemnek, akik kiállították az alta tempranát (~munkavállalói igazolás) az AFIP (~Nemzeti Adóhivatal) adatbázisából. Fontos, hogy ugyanannak a személynek kell aláírnia az alta tempranát, mint aki az elő-munkaszerződést is aláírta a cég részéről.


4. rész: Bevándorlási Hivatal 

Az alta tempranával az első Bevándorlási Hivatalos látogatásomtól számítva 30 napom volt újra bemenni a Bevándorlási Hivatalba és leadni a dokumentumot, már időpont kérése nélkül. Most másik ablakhoz kellett eltalálnom. Hiába mondtak mindenféle neveket nekem az informácional, semmi összfüggést nem fedeztem fel. Lehetetlen küldetésnek tűnt megtalálni egy eldugott terem  sarkában egy ablakot, amin semmi felirat nem volt és sorszámot sem kellett húzni. De meglett, és beálltam a sorba.
 
Az ablaküveg mögött egy robosztus, szigorú arcú hölgy ült, aki mélyen dorgó hangon igazgatta az ügyeket. Először megijedtem. Aztán ő kicsikart egy aláirást egy irástudatlan braziltól, majd türelmesen elmagyarázta egy dominikai bevándorlónak, hogy hiába Cyntia a neve, ha az útlevelében Cintia szerepel,  ezzel az erővel lehetne az útlevelében akár Mickey egér is, be kell mennie a nagykövetségre segítségért. Mire sorra kerültem, már nagy rajongója voltam az ügyintézőnek a hatalmas türelme, a kedvessége és a vitathatatlan humora miatt. Tőlem is mosolyogva kérdezte, hogy mi a fenét keresek ilyen messze a tenegeren túlon. A papírok rendben voltak, és most már csak az argentin személyimet kell megvárom, hogy 90 napon belül kipostázzák.

Összességében amilyen nehéznek és félelmetesnek tűnt ez a sok papírmunka, mindig volt valaki, aki kedvesen útba igazított. A Bevándorlási Hivatal munkatársai egyszerűen nagyszerűek voltak. Profin és tisztelettel kezelték a napi több száz bevándorlót. Míg tőlük kedvességet kaptam, addig ők tőlem egy köszönő levelet. Most már hivatalosan is munkavállaló vagyok Argentínában!