Nagyobb térképre váltás
Péntek este indult a komp Buenos Airesből. Mire átkeltem a La Plata folyón és megérkeztem Colonia del Sacramentóba, már korom sötét volt. A szállást könnyen megtaláltam, és gyors lepakolás után a Hostel Colonial recepciósa kedvesen útbaigazított, hogy hol lehet a legfinomabb chivitót - marhaszelettel, sonkával, sajttal, tükörtojással, salátával, paradicsommal, majonézzel rakott hamburgert - enni. Közben barátaim is befutottak, az autót is elhozták a kölcsönzőből, és eltettük magunkat holnapra.
1. nap
Colonia del Sacramento - Montevideo - Piriápolis - Punta Ballena - Punta del Este - Jose Ignacio - La Barra
Mivel télen a nappalok rövidebbek, ezért már egészen korán, reggel hétkor, a derengő hajnalban indultunk el Coloniából. Az utat hosszú kilométereken át pálmasor szegélyezte, mögötte pedig a ligetekre sűrű ködfátyol telepedett. A táj mesebelinek tűnt. Keletnek tartottunk, a nap hatalmas korongja pont velünk szemben kelt fel a mi csodálatunkra, és az éppen soros sofőr bosszúságára.
Első megállónk Montevideó volt. Eleinte nem terveztünk bemenni Uruguay fővárosába, de eltévesztettük az autópályát, és pár perc múlva már a szombat reggeli forgalomban találtuk magunkat. A lehetőséget kihasználva gyorsan megreggeliztünk, majd meg sem álltunk Piriápolisig. Az 1890-ben alapított város az első fontosabb üdülőváros a déli part mentén. A Cerro San Antonio dombról megnéztük a kilátást, majd a tengerpart mellett folytattuk utunkat.
 |
| Pálmasor a Coloniából kivezető út mentén |
Első megállónk Montevideó volt. Eleinte nem terveztünk bemenni Uruguay fővárosába, de eltévesztettük az autópályát, és pár perc múlva már a szombat reggeli forgalomban találtuk magunkat. A lehetőséget kihasználva gyorsan megreggeliztünk, majd meg sem álltunk Piriápolisig. Az 1890-ben alapított város az első fontosabb üdülőváros a déli part mentén. A Cerro San Antonio dombról megnéztük a kilátást, majd a tengerpart mellett folytattuk utunkat.
Punta Ballenában volt a következő megálló. Itt található az a szirteken álló házfalu, amelyet a szobrász, Carlos Páez Vilaró kezdett el építeni. Eleinte csak egy-két szobából állt a komplexum, majd mindig felhúzott egy-egy új szobát, hogy ismerőseit elszállásolja. Ez mára egy kisebb falucskává nőtte ki magát, innen a Casapueblo elnevezés. A fehér, csúcsos házikók bonbonokra hasonlítanak, és erősen hajaznak egy tengerparti görög falucska képére.
A félsziget másik oldaláról már jól látszódott Uruguay Siófokja, Punta del Este. Punta del Este az argentinok egyik legfelkapottabb turista paradicsoma, közkedvelt bulizóhely. Augusztusban azonban csak egy csendes város volt. Csak hatalmas, modern toronyházai és kaszinói emlékeztettek arra, hogy menő dolog ide nyáron leruccanni és innen feltölteni Facebook profilkép repertoárunkat. Jól mutatja a helyi lakosság és a turisták arányát az az érdekes adat, mely szerint 2011-ben a város 9.277 lakosára 23.954 apartman jutott.
A kikötő és az óvárosi rész bejárása után újra kocsiba pattantunk, hogy Jose Ignacióból nézhessük meg a naplementét. Míg Punta del Este a bulizós felső középosztály célpontja, addig Jose Ignacio inkább a nyugalomra és exkluzívabb nyaralásra vágyók igényeit elégíti ki part menti elegáns villáival. Itt néztük meg első uruguayi naplementénket, majd autóztunk vissza La Barrába, ahol az argentin család által üzemeltetett UY! hostelben már vártak minket a kényelmes emeletes ágyak. Reggelig képszakadás.
 |
| A fehér Casapueblo Punta Ballena partján |
A félsziget másik oldaláról már jól látszódott Uruguay Siófokja, Punta del Este. Punta del Este az argentinok egyik legfelkapottabb turista paradicsoma, közkedvelt bulizóhely. Augusztusban azonban csak egy csendes város volt. Csak hatalmas, modern toronyházai és kaszinói emlékeztettek arra, hogy menő dolog ide nyáron leruccanni és innen feltölteni Facebook profilkép repertoárunkat. Jól mutatja a helyi lakosság és a turisták arányát az az érdekes adat, mely szerint 2011-ben a város 9.277 lakosára 23.954 apartman jutott.
A kikötő és az óvárosi rész bejárása után újra kocsiba pattantunk, hogy Jose Ignacióból nézhessük meg a naplementét. Míg Punta del Este a bulizós felső középosztály célpontja, addig Jose Ignacio inkább a nyugalomra és exkluzívabb nyaralásra vágyók igényeit elégíti ki part menti elegáns villáival. Itt néztük meg első uruguayi naplementénket, majd autóztunk vissza La Barrába, ahol az argentin család által üzemeltetett UY! hostelben már vártak minket a kényelmes emeletes ágyak. Reggelig képszakadás.
2. nap
La Barra - La Paloma - La Pedrera - Cabo Polonio - Punta del Diablo
La Barrát tegnap éjjel már nem láthattuk, de a didergő reggelt annak tengerpartján kezdtük, majd tovább indultunk északnak. Az uruguayi tengerpart egyik érdekessége, hogy a parttól mindössze pár száz méterre hatalmas, édesvízű lagúnák terülnek el. Sokszor a kocsiból egyik oldalon a tengert, a másikon a lagúnát lehetett látni. Első ilyen lagúnánk a Laguna de Rocha volt, melyet egy keskeny homoksáv választ el a tengertől. A lagúna körül állítólag több, mint 200 madárfaj található, és az UNESCO is felvette természetvédelmi területeinek listájára. Láttunk gémet, sólymot, sirályt és kisebb bóbitásokat is, de állítólag lehet itt látni chilei flamingót is.
 |
| La Paloma nádtetejű bungalói |
Következő üdülőfalunk La Paloma volt. Itt láttuk először azokat a nádtetejű vályogházakat, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a szentendrei skanzen kunyhóira, és amely jellegzetessége az uruguayi üdülőknek. A színes, mediterrán házakhoz szokott szemnek bizarr látványt nyújtottak. A szezon még messze volt, a tetőfedő nádbálák még a házak mellett feküdtek felhalmozva. La Palomát La Pedrera városa követte, melynek színes, rendezetlen házai, és az út mentén szétszórt pálmafái egy hippi stílusú dél-amerikai falura hasonlítottak. Már csak Bob Marleynak kellett volna kiugrania a kannabiszlevéllel díszített szörfkölcsönző mögül.
A nap csúcspontja viszont ezután következett. Egy újabb faluba tartottunk, a félhold alakú félszigeten fekvő Cabo Polonióba. A település a főúttól 7 kilométerre található, de az uruguayi tengerpartra jellemző homokdűnék itt már olyan szélesek, hogy a falut csak 4x4-es terepjárókkal, vagy katonai teherautókkal lehet megközelíteni. Mi is hátrahagytuk az autót, és felpattantunk a menetrendszerint közlekedő teherautó tetejére. Kisebb zötykölődés után átverekedtük magunkat a homokdűnéken, majd sofőrünk a hullámok között szlalomozva hajtott tovább a tengerparton, míg megérkeztünk Cabo Polonióba.
A falu kicsi, színes faházaival, kopár szikláival, és a félszigeten folyamatosan süvítő tengeri széllel egy skandináv településre hasonlított. Fa nem maradt meg ebben a szélben, alacsony fűfélék lepték be a területet. A félszigeten béke honolt, és ez nem csak annak volt köszönhető, hogy nem a főszezonban voltunk, hanem annak is, hogy Cabo Polonio annyira el van vágva a külvilágtól, hogy sem áram, sem folyó víz nem éri el. Egyedül világítótornya kap az államtól áramot, a 80 helyi lakos pedig nap- és szélenergiából állít elő áramot, és természetes forrásokból nyer vizet, vagy hozat a teherautókkal. A békesség az állatvilágra is átragad: fókák napoztak békésen a sziklákon, és az évnek ebben a szakaszában a bálnák is kijönnek közel a partokohoz.
Cabo Polonióban ért minket a naplemente, már besötétedett, mire visszaértünk az autónkhoz. Éjszakára Punta del Diablóban, az El Ocio egyik tengerparti bungalójában szálltunk meg.
 |
| Halászhajók Cabo Polonióban |
A falu kicsi, színes faházaival, kopár szikláival, és a félszigeten folyamatosan süvítő tengeri széllel egy skandináv településre hasonlított. Fa nem maradt meg ebben a szélben, alacsony fűfélék lepték be a területet. A félszigeten béke honolt, és ez nem csak annak volt köszönhető, hogy nem a főszezonban voltunk, hanem annak is, hogy Cabo Polonio annyira el van vágva a külvilágtól, hogy sem áram, sem folyó víz nem éri el. Egyedül világítótornya kap az államtól áramot, a 80 helyi lakos pedig nap- és szélenergiából állít elő áramot, és természetes forrásokból nyer vizet, vagy hozat a teherautókkal. A békesség az állatvilágra is átragad: fókák napoztak békésen a sziklákon, és az évnek ebben a szakaszában a bálnák is kijönnek közel a partokohoz.
Cabo Polonióban ért minket a naplemente, már besötétedett, mire visszaértünk az autónkhoz. Éjszakára Punta del Diablóban, az El Ocio egyik tengerparti bungalójában szálltunk meg.
 |
| Cabo Polonio, háttérben a világítótoronnyal |
3. nap
Punta del Diablo - Valizas - Colonia del Sacramento
Punta del Diablóban néztük végig a napfelkeltét, ami reggel 7 óra köré esett. Ez volt az első reggel, hogy nem dideregve keltünk ki az ágyból, mert itt volt fűtés. Így a reggel is vidámabban és pörgősebben kezdődött. Szükség is volt az energiára, mert 500 kilométer várt ránk, hogy az esti komp indulásáig visszaérjünk kiindulási pontukhoz, Colonia del Sacramentóba. Azért visszafelé is beterveztünk pár izgalmas állomást.
Rocha megyében a 16-os út mentén haladva pálmaligetek mellett autóztunk el. Uruguay eddigi növényvilágát látva meglepő kontrasztot mutatnak a pálmafák alkotta erdők, és ezt fokozzta a tövükben legelésző marhák látványa. Az ember azt gondolná, hogy ilyen pálmák a trópusi övezetben találhatóak, északabbra. Vannak, akik szerint valamikor mesterségesen lettek betelepítve. Az igazság az, hogy a terület ahogy a citrusoknak, úgy a pálmáknak is természetes élőhelye.
Következő megállónk a tengerparti Valizas falva volt, mely olyan parányi, hogy még az uruguayi turista térkép sem jelölte. Valizasban pedig két dolog miatt is érdemes megállni. A tengerpartot a szárazföldtől elvágó homokdűnék lélegzetelállító látványt nyújtanak, és sok helyütt látni, ahogy távolabb a sekély vizet megtörik a homokszigetek. Valizas másik érdekessége, hogy a környéken meglehetősen sok hajótörés zajlott le. 1842-ben egy portugál fregatt, a Leopoldina Rosa, majd 1869-ben egy angol hajó, a Bessie Hanton süllyedt el. Bár ezeknek a roncsai már elmerültek, a Valizas és Cabo Polonio között 1952-ben elsüllyedt Don Guillermót még ma is meg lehet nézni. Valizasból egy rév visz át a túlpartra 40 uruguayi pesóért, ahonnan egy kisebb séta után el lehet jutni a roncsokhoz. Mi idő hiányában ezt most kihagytuk.
Robogtunk visszafelé, és meg sem álltunk Colonia del Sacramentóig. Coloniában nem terveztünk sok időt eltölteni, mert már mind jártunk ott, de volt egy szabad fél óránk, ezért tettünk egy sétát a történelmi városrészben, melyet az UNESCO is felvett világörökségeinek listájára. A portugálok által 1680-ban alapított település Uruguay legidősebb városa. Az óvárost sosem tudom megunni, egyszerűen elragadnak a koloniális házikók és macskaköves utcák.
Az autó leadása után, kis várakozást követően, hajónk este hétkor futott ki a kikötőből Buenos Aires felé. Uruguay egy csodálatos naplementével búcsúzott, melynek képét hozzáadtuk a három nap alatt belénk égett gyönyörű tájak gyűjteményéhez.
Rocha megyében a 16-os út mentén haladva pálmaligetek mellett autóztunk el. Uruguay eddigi növényvilágát látva meglepő kontrasztot mutatnak a pálmafák alkotta erdők, és ezt fokozzta a tövükben legelésző marhák látványa. Az ember azt gondolná, hogy ilyen pálmák a trópusi övezetben találhatóak, északabbra. Vannak, akik szerint valamikor mesterségesen lettek betelepítve. Az igazság az, hogy a terület ahogy a citrusoknak, úgy a pálmáknak is természetes élőhelye.
 |
| Pálmaligetek a 16-os út mentén |
Következő megállónk a tengerparti Valizas falva volt, mely olyan parányi, hogy még az uruguayi turista térkép sem jelölte. Valizasban pedig két dolog miatt is érdemes megállni. A tengerpartot a szárazföldtől elvágó homokdűnék lélegzetelállító látványt nyújtanak, és sok helyütt látni, ahogy távolabb a sekély vizet megtörik a homokszigetek. Valizas másik érdekessége, hogy a környéken meglehetősen sok hajótörés zajlott le. 1842-ben egy portugál fregatt, a Leopoldina Rosa, majd 1869-ben egy angol hajó, a Bessie Hanton süllyedt el. Bár ezeknek a roncsai már elmerültek, a Valizas és Cabo Polonio között 1952-ben elsüllyedt Don Guillermót még ma is meg lehet nézni. Valizasból egy rév visz át a túlpartra 40 uruguayi pesóért, ahonnan egy kisebb séta után el lehet jutni a roncsokhoz. Mi idő hiányában ezt most kihagytuk.
 |
| Valizas homokdűnéi |
Robogtunk visszafelé, és meg sem álltunk Colonia del Sacramentóig. Coloniában nem terveztünk sok időt eltölteni, mert már mind jártunk ott, de volt egy szabad fél óránk, ezért tettünk egy sétát a történelmi városrészben, melyet az UNESCO is felvett világörökségeinek listájára. A portugálok által 1680-ban alapított település Uruguay legidősebb városa. Az óvárost sosem tudom megunni, egyszerűen elragadnak a koloniális házikók és macskaköves utcák.
Az autó leadása után, kis várakozást követően, hajónk este hétkor futott ki a kikötőből Buenos Aires felé. Uruguay egy csodálatos naplementével búcsúzott, melynek képét hozzáadtuk a három nap alatt belénk égett gyönyörű tájak gyűjteményéhez.
