A falut 1901-ben alapították gazdálkodó családok, majd a 20-as években az itt épülő vasútvonalon dolgozó munkások szálláshelyeként szolgált. A falu a Machu Picchura tartó turistaút utolsó pontja. Itt minden és mindenki a turistákért van és ez a helyen meg is látszik. Aguas Calientes egy kis dél-amerikai Las Vegas a hegyoldalon sorakozó szállodákkal, éttermekkel, bárokkal és perui szuveníreket áruló kiarakatok hadával. Az egyetlen látványosság a hely nevét adó természetes termálfürdő, melyet csak a higiéniás körülményekre fittyet hányó turistáknak ajánlanak.
 |
| Aguas főutcája egy vonatvágány, két oldalán ezernyi üzlettel és turistával |
Az egész napos kimerítő utazás után az Aguasban töltött első estém már nyugodtan telt. Egy megváltó zuhany után megvettem másnap hajnalra arra buszra a jegyet, amely a zig-zagos úton felvisz a Machu Picchu bejáratáig. Mikor minden előkészülettel megvoltam, utóbbi két napom rögtönzött idegenvezetője, Julio megmutatta munkahelyét, mely egy luxus eco-hotel volt a falu másik végében, az erdő peremén. A hegy lankáiba belesimuló andoki bungalók célja a fenntartható turizmus népszerűsítése. Julio elmondta, hogy a vendégek itt nem a modern technológiát és fényűzést fizetik meg horribilis összegekért, hanem azt a természeközeliséget, melyet a fák alatt megbúvó, egyedi, saját kandallóval és jacuzzival rendelkező, autentikus, vájogból készült apartmanok nyújtanak, valamint azt a kifogástalan szolgáltatást, melyet nemsokára a szálloda éttermében egy meglepetés vacsora alkalmával én is megtapasztalhattam. Nem voltam rá felkészülve, hogy egy luxushotel éttermében fogok vacsorázni, ezért próbáltam minél észrevétlenebbül beosonni gyűrött túraöltözetemben.
Julio szerint azért vannak olyanok is, akik ezt a luxust annyira komolyan veszik, hogy a Machu Picchut is tűsarkúban kísérelik meg meghódítan. Bár kinézetemmel most a szakadt hippik táborát növeltem, a pincérek mégis úgy szolgáltak ki, mintha én lennék az étterem legfontosabb vendége, és Julióval is úgy beszéltek, hogy nem is gondoltam volna, hogy ők a munkán kívül legjobb cimborák. A főfogás cuy chactao, azaz sült tengerimalac volt burgonyapürével. A vacsora kifogástalan volt, azonban az este számomra hamar véget ért, mert másnap korán kellett kelnem.
 |
| A falu főterén pózolás minden inkák atyjával, Pachacutec-el |
Hajnali négykor ébresztett az óra, és öt előtt már abban a kígyózó sorban álltam, amely a Machu Picchu nemzeti park bejáratához induló buszokra várt. Elsőként szerettem volna a bejárathoz megérkezni, ezért az első két busz egyikével kellett mennem. A buszok fél hatkor indultak, a másodikra éppen felfértem, és reggel hatkor a nyitás előtt az első száz turistával már a bejáratnál toporgtunk az útlevelünkkel és az aznapra szóló belépőkkel. Mind a napfelkeltét szerettük volna látni a Machu Picchun. Talán ekkor volt az a pillanat, amikor picit elérzékenyültem. Belegondoltam abba, hogy mekkora utat tettem meg azért, hogy lássam ezt az inka építményt, hogy elutaztam Limába, onnan Cuscóba, és onnan egy hatalmas kalanddal megérkeztem Aguasba, és már igazán csak pár lépés választott el attól, hogy célba érjek. Kicsit büszke is voltam magamra. Több érzelgésre azonban nem volt időm, mert nyíltak a kapuk, mi pedig egyenként átkelve az ellenőrzésen becsordogáltunk az akkor még elhagyatott parkba a Machu Picchu irányába.
A Machu Picchut hivatalosan 1911-ben fedezte fel egy Hiram Bingham nevű amerikai tudós, és már ahogy az az amerikai kontinens felfedezéseinél lenni szokott, Kolombuszhoz hasonlóan először ő is egy teljesen más helyet, az utolsó inka uralkodó egyik búvóhelyét, Vilcabambát kereste. A Machu Picchu felfedezése után Bingham évekig abban a hitben volt, hogy azt találta meg. Az csak később derült ki, hogy az eredetileg keresett romok több napi járásra vannak, viszont helyette sikerült egy szinte érintetlen, hegytetőre épült várost feltárnia, amely talán már a spanyolok hódítása előtt is elhagyatott volt, és talán ennek köszönheti fennmaradását.
 |
| Ahogy először láttam a Machu Picchut, mögötte a Huayna Picchu csúcsával |
A Machu Picchu egy meredek domb lapos tetején áll, meglepő módon azonban Cuscónál 300 méterrel mélyebben fekszik. Épületei és teraszai miatt sokáig azt gondolták, hogy a helynek szakrális, csillagászati vagy mezőgazdasági funkciója lehetett, de a legújabb feltételezések szerint egy uralkodói pihenőhely lehetett csodás fekvésével és a júniustól decemberig folyamatosan fényárban úszó lankáival.
Elsők között láttam meg a romokat, és csak szótlanul néztem a dombról ezt a mesebeli várost, a Machu Picchu ébredező múltját. Éppen időben érkeztünk, mert pár perc múlva megjelentek a hegyeket áttörő fénnyalábok, és a város mögött tornyosuló Huayna Picchu csúcsáról a nap lassan ereszkedni kezdett, míg lépésről-lépésre beterítette és megvilágította Machu Picchut teljes pompájában. Valóban egyedi és lenyűgöző látvány volt.
 |
| A Háromablakú Templom mérnöki pontossággal faragott falai |
Miután kigyönyörködtem és kifotóztam magam, elindultam felfedezni a romokat. Idegenvezető után néztem, de sikerült kifognom az egyetlen portugálul beszélőt, úgyhogy végül internetről korábban kinyomtatott, mini útleírásommal kezemben vetettem be magam a matematikai precizitással faragott és egymáshoz illesztett épületek és falak közé. Először azokat a teraszokat néztem meg, ahonnan a híres Machu Picchu fotóbellítások készülnek a városról. Ezután leereszkedtem a romokhoz megnézni a Nap Templomát, melynek pontosan közepére érkeznek a hajnal sugarai a téli napfordulón; a Királyi Sziklát; az Andok lankáira csodás panorámát nyújtó Háromablakú Templomot, a mellette álló Főtemplomot, majd azt a Szent Követ, mely a mögötte emelkedő Putukusi szent hegynek pontos, kicsinyített mása.
A város kevésbé szakrális, alsóbb felében található az ipari részleg, ahol a mezőgazdasági terméseket raktározták, valamint a Kondor Temploma, melyben ugyancsak egy sziklába látták bele az inkák szent madarát. A csodálatos esztétikai élményen felül a Machu Picchu egy másik leckét is tanít, mégpedig azt, hogy az inkák milyen harmóniában éltek a természettel, hogy építészetükben és mindennapjaikban mennyire tisztelték a természetes képződmények formáját és rendeltetését.
 |
| A gabona tárolására használt alsóbb terület |
Az pedig, hogy ide eljutottam, és saját szememmel láttam ezt a csodát, akár lehetne is a történet happy endje. Azonban várt még rám egy küldetés, a háttérben a maga 360 méterével a Machu Picchu fölött csendben magasodó, lehetetlenül meredek Huayna Picchu megmászása. Míg a Machu Picchura napi 2 500 belépőjegyet osztanak ki, így oda csak az nem jut be, aki nem szeretne, addig a Huayna Picchura csupán napi 400 embert engednek fel kettő kétszázas turnusban, ezért oda már hetekkel előtte le kellett foglalnom a belépőt. A reggeli hét órás csoport nekem korai volt, ha a napfelkeltét nyugodtan szerettem volna megnézni, ezért a tíz órás csoportba foglaltam helyet.
A Huayna Picchu meredek, inkák által épített kőlépcsőinek megmászása igazi kihívás volt, főleg annak tudatában, hogy leírások szerint a csúcsot egyórás meneteléssel lehet elérni. A mászás közben párszor nekem is le kellett álnom pihegni, és kérlelő szemekkel néztem a reggeli hetes csoport lefelé ballagó tagjaira, hogy ugyan még mennyi van hátra. Ők pedig mind bíztattak minket, már nincsen sok hátra, ne adjuk fel, megéri a látványért. Ettől pedig olyan erőre kaptam, hogy egy óra helyett huszonöt perc alatt értem fel elsőként a csúcsra, és bár lihegtem és izzadtam, mint egy kutya, azért az jól esett, hogy a hegytetőn figyelő biztonsági őrök nem hitték el, hogy a tízes csoporttal indultam.
 |
| Rálátás a Machu Picchura a Huayna Picchuról |
A látvány pedig valóban lenyűgöző volt, ott álltam a világ tetején egyedül, körülöttem a távolban az Andok havas vonulatai, a lábam alatt pedig a mélységben elvesző Machu Picchu romjai. Nekem itt volt a happy end, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a meghírdetett sztrájk ellenére ezen a napon már jártak a vonatok Aguas Calientes és Cusco között. A Huayna Picchu lépcsőiről most már zergéket leugrálva, a Machu Picchuról lebuszozva, az Urubamba folyó partján egy Julióval eltöltött ebéd után este már a hegyek között zakatoltam lefelé a vonattal Cusco felé, fejemben az utolsó két nap hihetetlen élményeivel és minden kimerültségével, elszenderedve.
Még több fotóért kattints a galériára.
Még több fotóért kattints a galériára.
