Sose tervezz Dél-Amerikában! - versenyfutás a Machu Picchuhoz

Egy argentin ismerősömtől kaptam tanácsul útravalónak, hogy Dél-Amerikában ne tervezzek meg előre semmit. Bölcsen azt mondta, hogy míg mi európaiak az utazás előtt mindent le akarunk foglalni, addig a latin kontinensen mindent akkor és ott, a helyzet alapján kell kigondolni. Az európai zsigerek persze nem hagytak nyugodni, és bár egyénileg szerveztem meg az utat a Machu Picchura, azért már jó előre le volt foglalva a vonatjegyem és a belépőm a nemzeti parkba adott napra.

 
A terv az volt, hogy csütörtök reggel egy utazási iroda Cuscóból indulva körbevisz az inkák szent völgyében, majd este otthagynak a 60 kilométerre található Ollantaytambó falucska vasútállomásán, ahonnan még aznap este szép nyugodtan vonattal felzötyögök Machu Picchu előfalujába, Aguas Calientesbe. Ott töltöm az éjszakát, és a péntekre szóló belépőmmel reggel megnézem a Machu Picchut, majd még aznap délután utazom vissza Cuscóba. Ha meghallom az ismerősöm tanácsát, akkor tudnom kellett volna, hogy ez csak az én fejemben lehet ilyen egyszerű, a valóság azonban teljesen más kalandot tartogatott, ahol eszeveszett versenyt futottam az idővel, a magassággal és a távolsággal.
 
A terv a fekete és sárga útvonalak lettek volna. A valóság a fekete és vörös lett. 

 
 
Délután éppen megérkeztem a szállásomra az egyik Cuscó körüli programomról, és készültem letusolni és felfrissülni, mielőtt  vacsora után nézek. Az ajtómban az utazási iroda képviselője jelent meg aggodalmas szemekkel. Közölte, hogy a régióban holnaptól tömegközlekedési sztrájkot hírdettek, 72 órán át nem közlekednek a buszok, a vonatok, és az utazási irodák is lemondják az összes túrát, mert várhatóan kövekkel torlaszolják majd el az utakat, vagy kövekkel dobálják meg az utakra kimerészkedő járműveket. Azt a túrámat is törölték, mely a vasútállomáson hagyna, és a vonat sem fog közlekedni. Gyorsan átfutott a fejemen, hogy van egy napom felérni a 120 kilométerre található Machu Picchuig úgy, hogy másnap nincsen se túra, se busz, se taxi, de autóút hiányában még az Aguas Calientest a világgal összekötő egyetlen vonat sem.
 
Félig sokkos állapotban futottam össze a közös helyiségben Julióval, akivel még az interneten vettem fel a kapcsolatot. Mivel ő a Machu Picchu lábánál dolgozik egy luxushotelben, rengeteg tippet adott a túra megszervezéséhez. Első találkozásunk úgy kezdődött, hogy ennek az ismeretlennek kétségbeesetten újságoltam a rossz hírt a sztrájkról. Ő teljes nyugalommal, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne közölte, hogy akkor még ma este útnak kell indulnunk, hogy elérjük az utolsó Cusco és Machu Picchu között félúton található Ollantaytambóba közlekedő kisbuszt. Másnap onnan pedig egy könnyed kilenc órás gyaloglással eljutunk Aguas Calientesig. Az arcán láttam, hogy nem viccel.
 
A sztrájk előestéjén magunk mögött hagytuk Cuscót
 
 
Későre járt, és nem volt időm tovább pánikolni, mert rögtönzött útitársamtól öt percet kaptam, hogy összepakoljam a legszükségesebbeket a két napos útra. Fél óra múlva már egy kisbusz hátuljába préselődve zötyögtünk Julióval a sötétben hátunk mögött hagyva Cuscót. Így is szerencsésnek mondhattam magam, mert ezzel az utolsó pillanatban bejelentett sztrájkkal több száz olyan turistának hiúsult meg a Machu Picchu elérése, akiknek az utazási iroda szintén visszamondta az utat, és akiknek nem volt ilyen rögtönzött idegenvezetőjük vagy állóképeségük egy kilenc órás túrához.
 
Másfél óra múlva érkeztünk meg Ollantaytambóba. A falu főterén a szállók a kialakult helyzetből profitálva dupla áron kínáltak szobákat. Már éppen belenyugodtunk volna az irreális összegbe, mikor egy idegen bukkant fel a sötétben. Hazafelé tartott, éppen volt egy eldugott szállója, reális áron. Egyből lecsaptunk az egyik kétágyas szobára, és még az sem zavart, hogy lámpagyújtásra kis szobánkból egy egér menekült ki az ablak résein. Legalább volt hol aludnunk és felkészülni a következő napra, hogy feljussunk Aguas Calientesbe.
 
Erre a kilátásra ébredtünk Ollantaytambóban
 
 
 
 
Gyönyörű reggelre virradtunk a hegyek között. Ollantaytambo 2 800 méteren fekszik az Urubamba folyó völgyében körülbelül félúton Cusco és a Machu Picchu között. A falucskát hófödte hegyek veszik körbe, melyeknek lankáin az inkák máig megmaradt mezőgazdasági teraszokat hoztak létre, és egy lépcsőzetesen ereszkedő erődöt, mely templomként szolgálhatott. Szerettem volna a reggeli napfényben felmászni a teraszok lépcsőin, ám ahogy kiértünk a főtérre, egy férfi rohant felénk, hogy elvinne egy darabon autójával. Az induláshoz már csak kettő emberre volt szüksége, így a főtéren elfogyasztott kiadós reggeli után két chilei lánnyal és sofőrünkkel elindultunk a hegyeken át Machu Picchu felé. A mindig nyugodt és pozitív Julio már csak mosolygott azon, amikor a kilenc órás gyaloglást megúszva fellélegeztem.
 
Ollantaytambóból Aguas Calientesig el lehet jutni az Urubamba folyó völgyében vonattal vagy gyalog, de autóval csak az 5 687 méter magas, hófödte Nevada Verónica hegy megkerülésével lehet a célt megközelíteni. Ez azt jelentette, hogy szerpentíneken haladtunk meredek hegyek oldalában, sokszor a felhők magasságában 4 000 méter felett, ahol már kifejezetten hűvös volt. Míg sofőrünk kis szünetet kérve betért a hegy tetején álló kápolnába egy imára, addig mi melegebb ruhákba bújtunk.
 
Hófödte hegyek között kacskaringáztunk
 
 
A sztrájk miatt autóval nem találkoztunk, zavartalanul haladtunk a hegyek között. Sofőrünknek csak egyszer kellett padlóféket nyomnia, hogy aztán precízen kikerülje a szerpentín közepére görgetett köveket. A hegyen átkelve a túloldalon kacskaringózva ereszkedni kezdtünk, mely újabb bonyodalmat okozott, ugyanis az egyik chilei lánynak tíz percenként kellett kiugrania az autóból hányni. Bár a sűrű egészségügyi szünetek miatt tovább tartott az út, három óra alatt az Andok már trópusi lankáin megbújó Santa Maríában voltunk.
 
Ebben a faluban elbúcsúztunk sofőrünktől, akinek sógora már várt ránk autójával. Az első ülésen már ült egy utas, így négyen a két chileivel és Julióval a hátsó ülésre préselődtünk be, és indultunk tovább a közeli Santa Teresa faluba. Földutakon, poros szerpentíneken haladtunk a pálma és banánerdők mellett, és a pár méterrel alattunk elterülő végtelen szakadékok mellett szlalomozó sofőrünket még az sem zavarta, mikor a kanyarok előtt néha beragadt a sebváltója.
 
Öt óra autózás után még három óra gyaloglás várt ránk
 
 
Santa Teresában már rutinosan pattantunk át harmadik sofőrünk kocsijának hátsó ülésére, miután hatodik utasunk több száz kilós gyümölcskosarait felpakolták a kisautó tetejére. Az autórádióból zakatoló perui popzenére közelítettük meg a végállomást, azt a vízművet, ahol vége az autóútnak, és ahonnan csak vonattal, vagy annak hiányában gyalog lehet feljutni Aguas Calientes-ig. A vízerőmű mellett haladó sínek mentén álló bádogbódék egyikében megebédeltünk a délutáni párás melegben, majd a szúnyogriasztó felkenése után a síneken gyalog nekivágtunk az utolsó 10 kilométeres távunknak.
 
A most elhagyatott vonatsínek között haladtunk vadregényes, buja völgyekben az Urubamba folyó mentén. Sokszor tériszonyos chilei útitársaink segítségére kellett sietnünk, mikor a szakadékok fölött átívelő foghíjas viaduktok felett kellett őket átsegíteni. Nem mi voltunk az egyetlenek a sínek mentén. Sokan haladtak felfelé, akiknek szintén másnapra volt belépőjük a Machu Picchura, de sokan jöttek lefelé olyanok is, akiknek mára szólt volna a retúr vonatjegyük. Julio elhintette, hogy Aguas Calientes a 110-es kilométertáblánál van, onnantól kezdve pedig izgatottan figyeltem mikor tűnnek fel a táblák és számoltam vissza a kilométereket. Két és fél óra köveken való bukdácsolás és két vaksötét alagúton való átbotorkálás után az alkonyatban feltűntek a falucska fényei. Másfél napos utazásunk végére értünk, itt voltunk Aguas Calientesben, a Machu Picchu lábánál.
 
Trópusi erdőben haladtunk a Machu Picchu felé
 
 
A falu határában négyen összeborultunk örömünkben, és már nem is bántam, hogy a sztrájk keresztülhúzta a számításaimat. Végülis így vagy úgy, de megérkeztem. Kicsit nevettem is magamon és örökös pesszimizmusomon, amin Julio megint csak elnézően mosolygott.
 


Ha tetszett a bejegyzés és szeretnéd a történeteket a postaládába kapni, akkor iratkozz fel a hírlevélre itt, vagy gyere a Facebook oldalra beszélgetni itt
.